Éppen 5 éve történt, hogy jópár hónap gondolkodás és előkészület után, 2018 őszén megnyitottuk a szegedi Door Office kapuit! Óriási izgalommal és büszkeséggel vettük birtokba a ferences kolostor épületének 1. emeletét (azaz csak egy részét, az egyik szárnyban továbbra is a kolostor zarándokszállása működik). Az évek során bebizonyosodott, hogy a modern életvitelt, a munka jövőjét képviselő coworking műfaj és az évezredes tradíciókra épülő vallás szépen megfér egymás mellett, sőt! Számos szinergiát és ‘win-win’ együttműködést köszönhetünk annak, hogy ezen a különleges helyszínen találtunk otthont a közösségi irodánknak.
De mi az a közösségi iroda (coworking)?
A közösségi munkahely vagy iroda (angolul coworking), egy olyan munkahely, ahol többen egyazon térben egymástól függetlenül dolgozhatnak. Az itt dolgozók (coworkerek) munka közben ismerkedhetnek, tapasztalatot cserélhetnek egymással, esetleg új üzleteket, együttműködéseket is köthetnek. A coworking azok számára nyújt megoldást, akik elsősorban home office-ban dolgoznak, de nem tudnak vagy nem akarnak minden egyes nap az otthonukban maradni és onnan dolgozni. Kisebb csapatok is gyakori látogatói a coworkingeknek, az állandó irodához képest a közösségi irodák egy rugalmasabb, költséghatékonyabb alternatívát biztosítanak a céges találkozók, ötletelések és közös munkavégzés megvalósítására.
A Door Office és a ferencesek
A Door Office közösségi irodát nem a ferencesek üzemeltetik, hanem egy külsős csapat. A Door Office nem szakrális hely, de éppen az teszi különlegessé, hogy csak egy ajtó választja el a ferences templomtól: a coworking folyosóján sétálva könnyen a Havas Boldogasszony-templom karzatán találod magad! De nem kell vallásosnak lenned, ha itt szeretnél dolgozni, viszont a lehetőség megvan arra, hogy a templommal összekötő ajtón bármikor beléphess.
Maga az iroda bár hordozza a hely hangulatát, a freskók, képek elárulják, hogy nem mindennapi helyszínen járunk, de összességében a Door Office egy teljeskörűen, magas technikai minőségben felszerelt nagybetűs IRODA! 18 munkaállomás, podcast szoba, Skype szobák, konyha+étkező, lift, 12 fős tárgyaló, akadálymentes belső terek, mosdók kerültek itt kialakításra. Szintén az iroda része a Thyssenkrupp által bérelt privát irodarész is.
Rólunk: a Door Office csapata
Az alapító csapatunk három mindenre elszánt kreatív elméből ál: Szanati Laci a hely atyja, Bencsik Karcsi a mindentudó ügyvezető, Karmann Roland pedig a startupok világában mozog otthonosan. A napi ügymenetet kedves kollégáink, Éva, Zsófi, Melinda és Györgyi teszik zökkenőmentessé, a közösségi élet szervezésében és marketing feladatokban pedig Anikó a jobb kezünk! Hálásak vagyunk, hogy egy ilyen szuper csapattal ünnepelhetjük az 5. szülinapunkat!
A missziónk az évek során nem változott: szeretnénk egy élő, aktív közösséget építeni a Door Office köré. Vállalkozókból, home office-ban dolgozó alkalmazottakból, startupokból, a következő kihívást keresőkből. Kreatív, elfogadó, a világra nyitott elmékből álló közösséget, akik az együttműködésben és a tudásmegosztásban látják a megoldást a változó világ különféle kihívásaira. Olyan közösséget, akik számára a tudásmegosztás, a segítségnyújtás és a becsületesség alapvető értékek. Ha magadra ismertél, várunk a Mátyás tér 26. szám alatt!
Ünnepelj velünk és csatlakozz a Door Office közösségéhez!
Az elmúlt öt évben izgalmas és innovatív környezetet teremtettünk azoknak, akik szeretnének kreatív környezetben dolgozni, egy inspiráló közösség részesévé válni és új üzleti lehetőségeket felfedezni. Aki már ismer minket, és aki most találkozik először a nevünkkel, mindannyiukat örömmel várjuk a szülinapi héten egy különleges eseménysorozattal, melynek célja, hogy méltóképpen ünnepeljük közösségünket és megosszuk az egymástól kapott tudást és inspirációt.
Hétfő (2023.09.18) 17:00: Kávékóstolás & Kék elefánt
Nyissuk az ünnepi hetet egy finom kávékóstolással a Kék elefánt csapatával! A családias, barátságos kis újhullámos szegedi kávézó egy nem mindennapi programmal készül a szülinapi hétre. Kávés, kóstolós program lesz, de korántsem a szokásos: ezúttal a mesterséges intelligenciát fogjuk munkára! De mégis hogyan? Regisztrálj a programra és a Kék elefánt szakértő baristái mindent megmutatnak neked. Ez az esemény nem csak a kávérajongóknak szól – a koffein varázsa mindenkiben otthont talál! További részletek: https://sf.kekelefantkavezo.hu/t/r/mesteri-mesterseges-koktel-party
Kedd (2023.09.19) 17:00: Pitch Pong: startup vállalkozói kerekasztal
A második napon a startup vállalkozóké a főszerep. A Pitch Pong keretében bátorító beszélgetések és konstruktív kritikák mentén ismerkedünk egymással. Itt egyedülálló lehetőség nyílik arra, hogy a legígéretesebb kezdő vállalkozások és ötletek egymásra találjanak, egymást tanulhassanak, inspirálódhassanak. Kapcsolódjunk össze az újító gondolkodásért és az üzleti lehetőségekért, melyek a jövőt formálják!
A kerekasztal beszélgetésen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/KkDHUSKp4XZSyDk59
Szerda (2023.09.20) 17:00: Vezetett túra a ferences kolostorban
Az épületünkben rejlő kincseket fedezzük fel a harmadik napon. Vezetett túráink során betekintést nyerhetnek a ferences templom, a rendház és a coworking terek sokszínűségébe, a modern munkakörnyezetbe és a közösségi terekbe.
A vezetett túrán a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/9nTSh3ys1MaYgYzc7
Csütörtök (2023.09.21) 17:00: Podcast: mi az és hogyan készül?
Zárjuk az ünnepi hetet az egyik legtrendibb új műfaj, a podcastek világának megismerésével! Szakértő kollégánk vezetésével megismerkedhetted a podcast szobánk mindenk kütyüjével, berendezésével. Beszélgetünk a műfaj sajátosságairól, a podcast készítés kulisszatitkairól is. Hallgasd meg a legfrissebb gondolatokat és találkozz azokkal, akik már aktív részesei a hazai podcast műfaj népszerűsítésének!
A PODCAST eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/SdzibgPKNjF14gNP9
Csatlakozz hozzánk!
Az ünnepi eseménysorozat egyedülálló lehetőség arra, hogy megismerd a közösségi irodák világát, felfedezd a közösségi munkavégzés előnyeit és kapcsolódj más kreatív elmékhez. Mindenki számára nyitottak vagyunk, légy részese ennek az inspiráló és összetartó közösségnek! Regisztrálj az eseményekre a honlapunkon, és oszd meg a hírt a barátaiddal és kollégáiddal is! Éljen a coworking!